3 hónapos kislányukkal utaznak el a tengerentúlra Berki Krisztiánék

Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián és felesége, Berki Mazsi nemrég teregették ki a szennyest párkapcsolati gondjaikról. Kislányuk Emma, még csak 3 hónapos, miatta is szeretnék helyrehozni házasságukat. Épp ezért határoztak úgy, hogy egy kis időre elhagyják otthonukat és bevállalják gyerekkel a hosszú repülőutat Mexikóba. Az anyuka a Reggeliben mesélt terveikről, hogy mindenképp szeretnének utazni, mert jót fog tenni számukra környezetváltozás. Nem hiszi, hogy gond lenne a babával, mert úgy is felveszi az ő életritmusukat. Az első tervek szerint csak férje utazott volna, mivel egy projekten kell dolgoznia, de úgy döntött megvárja családját és velük együtt indul útnak a latin-amerikai országba, mivel három hónapot nem szeretne felesége és kislánya nélkül tölteni– írja a Blikk Rúzs.
Vágólapra másolva!