Ezért sírta el magát a színpadon Molnár György Elefánt

Molnár György Elefánt, Omega
Vágólapra másolva!
Molnár György az augusztusban megrendezett Omega fesztiválon, Őriszentpéteren lépett utoljára színpadra.
Vágólapra másolva!

Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő volt számára az augusztusi koncert, ugyanis ott végérvényesen lezárta a zenekar hatvanéves pályafutását. Úgy gondolja, a rajongóknak is meg kell érteni, hogy ez egy végleges állapot, miután Benkő Laci és Mihály Tamás után Kóbor János is meghalt.

TV2

A zenész a Borsnak mesélt a nehéz pillanatokról, amiket a színpadra lépését követően érzett.

Muszáj volt megemberelnem magam, hogy vissza tudjak fordulni. Nem tudom már elképzelni másokkal, másképpen" - mesélte.

Fizikailag sem volt könnyű számára a fellépés, hiszen márciusi komoly műtétjéből akkor még nem épült fel, de azóta már sokkal jobban van.