Újabb dráma a Sztárban sztár leszek! nehéz sorsú énekesének családjában

Kökény Dani
Sztárban Sztár leszek! - 3. évad
Vágólapra másolva!
A TV2 nagyszabású show-jának legfiatalabb szereplőjének nem volt egyszerű az élete. Már a műsorba sem rendhagyó módon került be, ugyanis egy sérülésnek köszönhetően utólag választotta őt mentora, Pápai Joci. A tizenhétéves Kökény Dániel sosem titkolta, hogy nagyszülei nevelték fel, hiszen nem ismerte szüleit és azt sem, hogy nehéz anyagi helyzetben van a család. A fiatal énekessel most olyasmi történt, amire sem ő, sem családja nem számított.
Vágólapra másolva!

Kökény Dani és családja őszintén beszéltek családjuk helyzetéről és arról, hogy a fiút egyévesen elhagyta az édesanyja, édesapját pedig sosem ismerte. Ezért anyai nagymamája és nagypapája nevelték őt. Az énekes nagymamája már sejtette, hogy a műsor hatására bekövetkezik, amire ő mindig is számított: felbukkant a fiú édesanyja.

folyton abban reménykedtem, hogy talán felveszi velünk a kapcsolatot a lányom. És így is történt, írt nekem egy üzenetet, aminek nagyon örültem. Hiszen mindegy, mi történt a múltban, mindentől függetlenül én a lányomat is szeretem...Minden gyerek kötődik az anyukájához, pláne egy olyan kisfiú, akinek nem volt édesanyja" – mondta a Borsnak Kökény Dani nagymamája, aki nem zárkózik el attól, hogy lánya újra felvegye a kapcsolatot elhagyott fiával.

A lap a helyzetről megkérdezte a fiatal énekest is, aki másképp vélekedett a történtekről, mind nagymamája.

Nem is szeretnék mondani erről a témáról egyelőre semmit, magam sem tudom mit gondoljak. Az biztos, hogy nagyon felkavarna érzelmileg, ha édesanyám kapcsolatba szeretne velem lépni. Most száz százalékig a műsorra akarok koncentrálni, és kihozni a legtöbbet magamból" - zárta rövidre a témát Kökény Dani, akit mamája félt a műsorral járó hírnévtől és annak következményeitől, de bízik benne, hogy jó nevelést kapott az unokája és minden héten szurkol neki a TV2 stúdiójában.