A tágyalás tegnap a tanúk meghallgatásával folytatódott, P. Carmen, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádoltak meg, nem jelent meg a tárgyalóteremben. A bíróságon az egyik szemtanú azt mondta, nem tudja egyértelműen megnevezni, ki állt a 3 éves Dávidka mellett, mielőtt az lelépett az útra. A tanúk meghallgatása után
P. Carment bűncselekmény hiányában felmentették.
Az ügyészség azonban nem értett egyet a bíróság döntésével, ezért fellebbezett.
L.L. Juniort is, aki a tragédia óta egyszer sem kommentálta a bírósági eljárás kapcsán napvilágot látott híreket, most azonban kivételt tett - írta a lap.
Nem létezik helyes ítélet a kisfiunk halálának ügyében. Semmi sem hozza vissza a fiamat
– mondta az énekes.