Majka is megszólalt Kollányi Zsuzsi visszatérési szándékáról

Majka
Vágólapra másolva!
A tavaly nyáron történtek után senki sem gondolta volna, hogy újra felmerülhet Kollányi Zsuzsiban a Majkával való közös munka, főleg azután, hogy elég gyorsan lecserélte őt Veress Mónikára.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban mi is megírtuk, Kollányi Zsuzsi meglepő kijelentést tett, miszerint szívesen állna újra színpadra Majkával, ha úgy alakulnának a dolgok.

"Gyakran szokták kérdezni, mit mondanék, ha ismét felvetődne ez a lehetőség. Biztos, hogy sokat gondolkodnék rajta, mérlegelnék, de szerintem azt mondanám, próbájuk ki. Most úgy érzem, visszamennék Majkához, ha hívna. Szerettem azt az időszakot, amit együtt vittünk végig, és örömmel tölt el, hogy ehhez én is hozzájárulhattam. Már nincsenek bennem tüskék, csak a jóra és a szépre emlékszem. Bár nem tartom a kapcsolatot szinte senkivel abból a társaságból, azért én is látom, hogy mennyire sikeresek, és őszintén mondom, hogy örülök neki" – mondta a Blikknek az énekesnő, aki korábban gyerekvállalás és családi okok miatt távozott Majkáéktól.

A hír természetesen eljutott a rapperhez is, aki röviden, de egyértelműen reagált a felvetésre.

az együtt töltött éveket és a munkáját, amivel segítette a produkciót, de jelenleg nem tervezünk változást a zenekar összetételében. A csapat és a közönség is meg van elégedve Nikával, sőt, az elvárásainkon felül teljesít" – nyilatkozta a rapper a lap megkerésére.