Zokogva nyilatkozott lánya haláláról a Neoton sztárja - videó

Baracs János
Vágólapra másolva!
Zokogva adott interjút a népszerű zenész a TV2 Tények című műsorának.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, tavaly év végén elveszítette imádott lányát Baracs János Öcsi, a Neoton zenekarának basszusgitárosa. Mielőtt meghalt, még beszélt Baracs János Öcsivel. „Apuci szeretlek" - ezek voltak Viki utolsó szavai. A Neoton Família basszusgitárosa padlóra került. Azért vállalta most a nyilvánosságot, hogy mindenki tanuljon belőle és ne legyen az alkohol áldozata. A család és az apa számára ugyanis gyorsan világossá vált, hogy nagy a baj, ám a lány nem ismerte el, hogy alkoholista.

Forrás: Baracs János Facebook oldala

"Ő nagyon akart segíteni mindenkin. Közben meg azt nem vette észre, hogy ő szorul segítségre" - kezdte a zenész.

Vicánál már korábban is előfordultak alkoholproblémák. Az alkohol miatt olyan állapotban került, hogy János nem tudott vele szót érteni. Akkor mentővel vitték kórházba. Később többször is látta az intő jeleket a zenész, például, hogy remeg Vica keze. A lány azonban soha egy percig nem ismerte el, hogy alkohol függő lenne, mindig azzal nyugtatta apját, hogy az csak a múlt.

"A párom nem engedte, hogy én menjek be elsőnek. Valamit érzett, nem tudom mit, de valamit érzett. Ő ment be, majd pár másodperc vagy perc múlva hulla sápadtan jött ki és csak annyit mondott... Fogott engem és tartott vissza, miközben azt mondta: »Meghalt a Vica« " - tette hozzá összetörve.