Fekete Dávidnak a hittérítés előtt még 320 millió dolga van

fekete dávid, bűnügy, gyanúsított, blur, arc nélkül
Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
A néhány napja házi őrizetbe került egykori megasztáros, Fekete Dávid – ügyvédjének állítása szerint – Istenhez és a hithez fordult a rácsok mögött töltött, és vannak is tervei az Úrral. Németh Sándor és a Hit Gyülekezetének egyes tagjai már jól ismerik az énekes „hitét", ami többeknek is komoly kárt okozott.
Vágólapra másolva!

A 320 milliós csalással és sikkasztással vádolt Fekete Dávid ügyvédje legutóbb azt mondta: az énekes rengeteget olvasta a Bibliát a börtönben, és teológiai tanulmányokat is folytatott. A későbbiekben pedig arra használná bűnös múltját, hogy előadásokat tartson fiataloknak és a hit útjára terelje őket.

Fekete Dávid Forrás: tv2

A Hit Gyülekezetének vezető lelkésze szerint Dávidnak van még 320 milliónyi dolga, mielőtt szájára veszi az Úr nevét... A győri gyülekezetben sokan ismerik őt, és úgy tudom, hogy több tagtól is kért és kapott pénzt az elmúlt időszakban. Többeket megkárosított.

– Szívből örülök annak, hogy Dávid a börtönben sokat tanulmányozta a Bibliát, de ez nagyon kevés a megtéréshez. Ahhoz ugyanis a cselekedeteinek megváltoztatására és maradéktalan jóvátételre van szükség. Addig minden Istennel, hittel kapcsolatos nyilatkozata csak pusztába kiáltott szó. Vagyis egy tervezett előadás-sorozat sem egyéb, mint a bűnök Istennel való elfedése. Isten és a kegyelem pedig nem arra való, hogy elfedjék vele a bűnöket. Az emberek ellen elkövetett bűnöket rendezni kell! Az üdvözülésnek ez az egyetlen útja! – mondta a Borsnak Németh Sándor.