Kiderült, hogy kivel veszett össze az Ázsia Expresszben Gelencsér Tímea

Gelencsér Tímea
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, Gelencsér Tímea egy posztban vallotta be, hogy valakivel csúnyán összeveszett a forgatás ideje alatt, azonban részleteket nem árult el. A lehetséges másik fél viszont reagált a modell bejegyzésére a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy Gáspár Győzővel lehetett konfliktusa Gelencsér Tímeának a kalandreality forgatása során, mivel a showman elég egyértelmű üzenettel reagált a volt szépségkirálynő állításaira.
Gáspár Győző és Gelencsér is játékosokként érkeztek a TV2 új műsorának forgatására, mely során összeveszhettek, legalább is ezt bizonyítják az általuk megosztott bejegyzések. Gáspár sem árult el részleteket, viszont keresetlen szavakkal illette Gelencsért. Gáspár Győző azóta már eltávolította a szóban forgó posztot, de a szemfüles követői tovább terjesztették.

Forrás: Gáspár Győző Facebook