2015. június 30-án súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly, akinek sajnos a mai napig ez a pillanat határozza meg az életét. Érthető, hogy már nagyon szeretne a háta mögött hagyni mindent, ami azon a napon történt. A drámai előzményekről itt olvashat hosszabban.
"Alkalmatlanná váltam mindenre, ami korábban fontos volt. A magánélet meghatározó része az életnek, de én a hivatásomat sem voltam képes gyakorolni. Nem tudtam megjegyezni a szövegeket, miközben egy napi sorozatban játszottam. Két évvel a balesetem után így jutottam el végül ahhoz a gondolathoz, hogy nincs értelme a további létezésemnek. Ki akartam lépni az életemből, kinéztem a helyszínt, megszerveztem mindent" - mondta
Rékasi Károly azt is felfedte, végül nem párja, nem is gyermekei, hanem édesanyja miatt nem döntött az öngyilkosság mellett. "Abban biztos voltam, illetve azzal hitegettem magam, hogy Gerda és a gyerekeim még elég fiatalok ahhoz, hogy túllépjenek, és folytassák az életüket.
De ott volt az édesanyám, miatta választottam végül az életet.
Végiggondoltam, mit okoznék neki azzal, ha előtte fejezem be a földi pályafutásomat. Ez egy szülőnek nem feldolgozható esemény. És utólag sem bántam meg, hogy így döntöttem" - idézte a Bors a Hot magazin cikkét.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!