Egy magángép mellett öleli sztárszerelmét Kulcsár Edina - fotó

Kulcsár Edina, G.w.M.
Vágólapra másolva!
Év elején jelentette be válását Kulcsár Edina, akiről nem sokkal később kiderült, hogy már egy másik férfit szeret. Sztárbarátja, G.w.M is elhagyta feleségét, azóta Kulcsárral alkotnak egy párt és már össze is költöztek.
Vágólapra másolva!

Nem vesztegeti az idejét Kulcsár Edina és Varga Márk – azaz G.w.M – már közös otthonukban élnek, hogy minél több időt tudjanak együtt tölteni. A volt szépségkirálynő azonban ezzel sem elégszik meg, ha teheti fellépésekre és forgatásokra is elkíséri párját, aki mostanában egyre több szerelmes dalt ír Kulcsárnak.

Legutóbbi bejegyzésükben egy szerelmes fotót tettek közzé, melyen egy magánrepülőgép mellett állva ölelik egymást. Mint kiderült nem utazásról van szó, hanem G.w.M legújabb videoklipjének forgatása zajlott a helyszínen.

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhető el 24 órán keresztül.