Újabb részletek derültek ki Janza Kata és a 22 évvel fiatalabb Pesák Ádám szakításáról

Janza Kata
Vágólapra másolva!
Janza Kata a közösségi oldalán jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata Pesák Ádámmal - a cikket itt lehet elolvasni, most pedig kiderült, hogy már hónapok óta nincsenek együtt.
Vágólapra másolva!

Először négy hete röppent fel a pletyka, hogy öt év után zátonyra futott Janza Kata és 22 évvel fiatalabb szerelme, Pesák Ádám kapcsolata. A napokban pedig kiderült, hogy a hír igaz, Katáék a Facebookon, egy közleményben jelentették be, hogy külön utakon folytatják. A páros kapcsolata egyébként az együtt töltött évek alatt többször is hullámvölgybe került, ám a mostani szakításig mindig sikerült megbeszélniük a problémáikat.

Úgy tudni, a két művész sokáig küzdött a kapcsolatért, de Ádám már a múlt év végén elköltözött, így a karácsonyt sem töltötték együtt.

Ugyan újra megpróbálták helyrehozni a kapcsolatukat, végül be kellett látniuk, talán mindkettejüknek jobb, ha elengedik egymást.

Forrás: Janza Kata/Instagram

"Az Operettszínházban már jó ideje nyílt titok, hogy Kata és Ádám kapcsolatának vége. Már a karácsonyt is külön töltötték, és ugyan úgy tűnt, Kata próbálja megmenteni a dolgot, mindenki tudta, talán még ők maguk is, hogy ez csak időhúzás" - mondta el a páros egyik közös ismerőse.

"Mivel sok közös szereplésük volt az utóbbi időben, például a Csináljuk a fesztivált!-ban is közösen énekeltek, nem akarták, hogy azokat a produkciókat beárnyékolja a szakításuk, ezért – ameddig csak lehetett – halogatták annak bejelentését, hogy már nincsenek együtt" - tette még hozzá a Blikknek.