Nem szereti visszanézni magát Pindroch Csaba

Magyarország, szeretlek! Pindroch Csaba, Miller Zoltán, Vágó Bernadett
Vágólapra másolva!
Születésnapja alkalmából az Önök kértékben köszöntötték Pindroch Csabát. A Jászai Mari-díjas színművész első televíziós tapasztalatairól is mesélt a Duna délutáni műsorában.
Vágólapra másolva!

A színpadi munkái mellett 2022-ben új feladatot kapott Pindroch Csaba: a Duna két népszerű műsorának, a Magyarország, szeretlek!-nek, valamint a Családi körnek a vezetésére kérték fel. A színművész az első pár hónap tapasztalatai után úgy érzi, azon túl, hogy megtisztelő számára a televíziós munka, töltődést is jelent, mert adásról adásra érdekes emberekkel ismerkedhet meg.

A Magyarország, szeretlek! játékmestereként pedig igyekszem önazonos lenni. Még tanulom, de egyre komfortosabb a tévézés műfaja" – mondta az Önök kérték vendégeként Pindroch Csaba, akit 50. születésnapján köszöntött a műsorvezető, Bényi Ildikó. A műsor háziasszonya az ünnepelt pályájának fontos állomásait idézte fel, köztük egyik filmes sikerére is kitért.

Forrás: MTVA

Pontosan emiatt semmilyen alkotásban nem nézem meg szívesen az alakításomat" – fogalmazott Pindroch Csaba, aki egyik legnagyobb közönségsikerét, a Valami Amerikát sem szereti újranézni.

A teljes beszélgetés megtekinthető a Médiaklikken.