G.w.M. elhagyott felesége a nehézségekről beszélt

Nagy Melanie Megszólalt G.w.M exe: "Meghagyom az influenszerkedést másnak, nekem egészen más képesítéseim vannak"
Vágólapra másolva!
Nagy Melanie nevét idén januárban ismerte meg az ország, akkor, amikor a párja, gyermekei apukája, G.w.M. bevallotta azt, hogy Kulcsár Edinát szereti. Azóta egyedülálló anyaként dolgozik, és a minap arról nyilatkozott, hogyan éli meg mindezt, milyen nehézségekkel kell szembenéznie.
Vágólapra másolva!

Varga Márk, azaz G.w.M. neje a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, valamint angolul és héberül is beszél. Amikor lehetősége lett volna Barack Obama elnöki csapatában dolgozni, akkor jött a szerelem az életébe, és ő a családot, G.w.M.-et választotta.

Nagy Melanie Forrás: RTL Klub

Két kicsi gyermeke mellett csak tolmácsmunkát tudott vállalni, és ezt meg is beszélték a rapperrel, hogy amíg lehet, ő otthon fog maradni a gyerekekkel.

Villámcsapásként érte a hír év elején, hogy nemcsak a szerelmét veszítette el, de muszáj lesz dolgozni is menni, ha el szeretné tartani a gyerekeit. A Rádió Dikh-nél kapott állást, amivel kapcsolatban így nyilatkozott az anyuka a Blikknek: "Jelenleg heti két napot dolgozom, logisztikailag ez sem egyszerű, mivel éjjel a műsorvezetőtársammal, Szandival vágjuk az anyagokat, délelőtt pedig felkészülünk az interjúkra, vendégeket hívunk be, sok a teendő. Sajnos ez a munka nem elég arra, hogy eltartsam a családomat, ezért hamarosan másik állást is szereznem kell, de a rádiózást nem szeretném feladni."

A munka és a gyerekek mellett igyekszik a barátnőivel is kikapcsolódni, de azt mondja, még nem áll készen az új szerelemre: "Arra egyelőre nem is gondolok, hogy mikor leszek nyitott egy újabb kapcsolatra. Ez nem prioritás az életemben."

(A teljes interjú itt tekinthető meg.)