Kandász Andrea rúdtáncolni kezdett, 23 kilót fogyott

Kandász Andrea
Vágólapra másolva!
86 kilóról 63-ra fogyott Kandász Andrea, elmondta, hogyan.
Vágólapra másolva!

Az Ázsia Expressz második kiadásában is látott Kandász Andrea tavaly nyáron elégelte meg, hogy hízik, amikor a mérleg váratlanul már 86 kilót mutatott nála.

"Egyszerűen nem hittem a szememnek! Már azon a júliusi napon elhatároztam, hogy ennek véget kell vetni. Bevallom, korábban hajlamos voltam koplalni, most is így vágtam bele a fogyókúrába, sőt, mellette futottam is rendszeresen. A szervezetem persze teljesen kimerült, fáradt voltam, az eredmény pedig, bárhogy is akartam, elmaradt. Ekkor döbbentem rá, hogy változtatnom kell" – mondta a Ripostnak.

Kandász Andrea Forrás: Kandász Andrea/Instagram

A műsorvezető edzésként rúdtáncolni kezdett, és az étkezését is átalakította: ma már kisebb adagokat, sok halat és zöldséget eszik, erre viszont napjában hatszor kerül sor, így a kitűzött 63 kilót már korábban elérte. "Három hónapja tartom ezt a 63 kilót, már csak izmosodni szeretnék" – árulta el, közben az Instagramon már fürdőruhában is meg merte mutatni magát: