Will Smith-t rajtakapta az anyja szex közben

Will Smith
Vágólapra másolva!
Will Smitht tinédzserként rajtakapta az anyja szex közben – derült ki új önéletrajzi könyvéből.
Vágólapra másolva!

Will Smith új önéletrajzi könyvében, a Willben nemcsak arról írt, hogy egyszer meg akarta ölni az apját, de többek között egy kínos történetet is megosztott a tinédzserkorából.

Will Smith Forrás: Getty Images/WireImage/Pablo Cuadra

16 éves volt, amikor az anyja rajtakapta szex közben, miután az akkori barátnőjével épp a konyhában estek egymásnak. Smith leírása szerint még csak hajnali négy volt, de a mama már lement a reggeli kávéjáért, papucsban viszont nem hallották a lépteit – így amikor felkapcsolta a villanyt, a fiát és a barátnőjét látta a padlón egymásba gabalyodni.

Csak rájuk nézett, aztán vissza is ment a szobájába, de Smith szerelmének aztán költöznie kellett – zűrös családból származott ugyanis, és egy darabig Smithék pincéjében lakhatott azzal a feltétellel, hogy a barátjával nem szexelnek a házban.