Gabriela Spanic elárulta, hogy milyen férfit képzel el maga mellé

Gabriela Spanic
Vágólapra másolva!
Férfiak milliói rajonganak érte, mégis elkerüli a szerelem.
Vágólapra másolva!

"Nem tudom, hogy tartanak-e tőlem a pasik, de ha a szerepeim alapján ítélnek meg, akkor benne van a pakliban. Tény, hogy a sorozatokban általában kemény, harcos nőket alakítok, de a valóság ennek pontosan az ellenkezője" - mondta a Ripostnak Gabriela Spanic, aki azt is elmondta, milyen férfira vágyik.

Forrás: Gabriela Spanic/Instagram

"A nagybetűs, maszkulin férfiak az eseteim. Olyan, akire felnézhetek úgy is, hogy vagyok, aki vagyok. Egy nő, aki megteremtette magának és a családjának a stabilitást, a biztonságot és a jólétet.

Addig sem kell nélkülöznöm a férfienergiát, hiszen itt van a kisfiam, az én álompasim" – tette hozzá Gabriela Spanic, aki most szombat este tér vissza a Dancing with the Stars színpadára, hogy öt korábbi versenyzővel együtt erősítsenek egy-egy táncospárt az idei szériában. A világsztár Tóth Andival és Andrei Mangrával táncol majd a TV2 stúdiójában.