Nyertes Zsuzsa: Büszke vagyok rá, hogy a felesége lehettem!

Nyertes Zsuzsa
Vágólapra másolva!
Nyertes Zsuzsa és Oszter Sándor jövő héten együtt játszottak volna egy színdarabban, a színésznő is gyászolja a 73 évesen meghalt kollégáját.
Vágólapra másolva!

"Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a halálhírét" – mondta Oszter Sándor halála után Nyertes Zsuzsa, akivel egy színdarabban épp férjet és feleséget játszottak, a jövő héten lett volna újabb előadásuk.

Nyertes Zsuzsa Forrás: TV2

"Jövő héten, november ötödikén játszottuk volna Budapesten Márai Sándor A Kassai polgárok című művét, amiben a feleségét alakítom Sanyinak... Imádtam vele játszani, ő egy olyan ember, aki betölti a teret, mindenkihez volt egy kedves szava, mindig jókedvű volt. Szeretett élni, és tudott is, amit csinált, azt mindig végtelen szenvedéllyel csinálta, szerinte csak úgy érdemes, és igaza is volt... Nemrég találkoztunk, tele volt energiával, élettel..." – mesélte a színésznő a Borsnak.

Oszter Sándor Forrás: MTI/Zih Zsolt

"Büszke vagyok rá, hogy a felesége lehettem! Eddig is játszottunk együtt, de mindig vígjátékokban, most meg egy nehéz drámában, élmény volt vele egy színpadon lenni. De a magánéletben is jóban voltunk, annyira örülök neki, hogy szép korukban újra egymásra találtak, a lányával is helyrejött a kapcsolatuk... Fel sem merem őket hívni! Csak nézem a falamon a régi képet, ahol a Gyertyafény keringőben játszunk, és folynak a könnyeim..." – tette hozzá.