Rubint Réka elárulta, hogy van a koronavírus után 71 éves édesanyja

Rubint Réka Melyik magyar sztáré 2018 legdögösebb kockahasa? Szavazz!
Vágólapra másolva!
Gyötrelmes hónapon van túl Rubint Réka: édesanyja is megfertőződött a koronavírussal, állapota súlyos volt, de a 71 éves asszony meggyógyult.
Vágólapra másolva!

"Annyira, de annyira hálés és boldog vagyok, hogy nincsenek rá szavak. Ma délután ismét meglátogattam Édesanyámat, aki hetekkel ezelőtt még a COVID-osztályon fekve, önmaga árnyéka volt. Az történt, amiben hittem, amièrt mindent megtettem, és oly sokat imádkoztam. Édesanyám meggyògyult, csodával határos mòdon felépült!" - kezdte új bejegyzését.

"Olyannyira, hogy ma délutàn egy életvidám, mosolygós szempár fogadott azokkal az energiákkal, amivel mindig is átölelt! Sok fogadalmat és apró célokat tűztünk ki az elmúlt hetekben, ami rengeteget segített Neki abban, hogy legyen miért küzdeni. Ma ismét kitűztünk egy célt, ami bízom benne, hogy rengeteg csodálatos évet fog még az Édesanyám életébe varázsolni, és ha csak töredékét vissza tudom Neki adni annak a sok szépnek és jònak, amit Tőle és általa kaptunk, akkor leszek igazán boldog" - áll új, közös képük mellett.