90 éve született Latinovits Zoltán - Isten hozta, őrnagy úr! a Dunán

Latinovits Zoltán
Latinovits Zoltán színművész. ÉV 1975
Vágólapra másolva!
Egyik leghíresebb filmjével idézi meg Latinovits Zoltán halhatatlan emlékét a közmédia. Születésének 90. évfordulóján, szeptember 8-án az Örkény István: Tóték című kisregénye alapján készült, Isten hozta, őrnagy úr! című filmet tekinthetik meg a Duna Televízió nézői.
Vágólapra másolva!

Idén 45 éve, hogy már nincs közöttünk, és 90 éve, hogy megszületett. Latinovits Zoltán emléke mégis élénken él a színházlátogatók és a filmnézők emlékezetében egyaránt. Született őstehetség volt, akit méltán emlegetett úgy a szakma és a közönség, mint „Színészkirály". Habár rövid élete volt - mindössze 44 évet élt -, pályája alatt több nagyszabású produkcióban szerepelt. Ő maga a színházi színészetet sokkal előbbre sorolta, azonban tagadhatatlanul a magyar filmművészet óriásává vált.

Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

A színművész előtt születésének 90. évfordulóján az 1969-ben bemutatott, Isten hozta, őrnagy úr! című filmjével tiszteleg a közmédia, amelyben Latinovits a címszerepben tűnik fel. Fábri Zoltán klasszikusát szeptember 8-án, szerdán 20:40-től tűzi műsorára a Duna Televízió. Itt az előzetes.