Megtalálták az új Tom Cruise-t

Interjú a vámpírral Tom Cruise
Vágólapra másolva!
Megvan az egyik főszereplő az Interjú a vámpírral sorozatváltozatához: Tom Cruise egykori karakterét Sam Reid fogja játszani.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, az AMC sorozatot készít Anne Rice könyve, az Interjú a vámpírral alapján, amelyből 1994-ben már láthattunk egy filmváltozatot Brad Pitt és Tom Cruise főszereplésével.

Tom Cruise az Interjú a vámpírral című filmben Forrás: Warner Bros.

Mostanra kiderült az is, hogy Cruise akkori karakterét, a Lestat nevű vámpírt a sorozatban Sam Reid fogja játszani. Egyelőre csak az Interjú a vámpírral képernyős verziója készül, de ha Rice könyvsorozatának, a Vámpírkrónikáknak a többi részét is feldolgozzák, Reid azokban a szériákban is megkaphatja a szerepet – írja a Variety.

Sam Reid Forrás: Getty Images via AFP/2013 Getty Images/Larry Busacca

A színész jelenleg a The Newsreader című szériát forgatja, de sorozatok közül láthattuk például a Kémvadászokban, a Hatfields & McCoysban, a The Astronaut Wives Clubban vagy az Isten bárányaiban is.