Itt az első fotó Majoros Hajni, Dundika esküvői ruhájáról

Dundika, Majoros Hajni
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, ma házasodik a TV2 műsorvezetője, a rapper Majka, valamint Majoros Hajni, az egykori Dundika, akik már két gyereket nevelnek, és évek óta együtt élnek. Egy háromnapos, vidéki esküvőt szerveztek, ahova péntek délután meg is érkeztek Majkáék és pár vendég. A Bors első képei szerint Pápai Joci és a felesége már biztos, hogy a barátaival ünnepel, de szép lassan a többi meghívott is megérkezik. Pápai megjelenése nem váratlan, ő régóta Majka barátja, de várható még Till Attila és Curtis is. Majka ugyan azt üzente a lapnak, hogy leszedi a drónt, ha azzal akarnának fotózni, de a Borsnak sikerült lefotóznia a menyasszonyi ruhával kézben siető Majoros Hajnit. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Bors