40 ezer forintos pénzbírságot kell fizetnie a Farm VIP házigazdájának, Gáspár Zsoltnak, mivel még márciusban felgyújtotta a nádast a háza és a Gáspár Győzőék háza közötti területen.
Zsolt azt mondta, korábban is minden évben elvégezte a műveletet a gyerekei allergiája miatt, Győzikéék most azonban féltek, hogy a tűz átterjed a házukra is.
"Hibásnak találtak abban, hogy szeles időben végeztem tisztasági gyújtást. Szerintem nem volt akkora a szél, de elfogadom a hatóság döntését" – idézte a Ripost a sztárt.
"Igazság szerint úgy gondolom, hogy nem hibáztam, de sajnálom, ami történt. Nem akartam senkit megijeszteni vagy kárt okozni, és nem is lett belőle baj. Elfogadtam a hatóság határozatát, és innentől kezdve mindig előre bejelentem majd a családomnak és az illetékes szervnek is, mielőtt meggyújtom a nádat" – ígérte Zsolt.