A temetés óta először állt nyilvánosság elé Benkő László özvegye

Benkő László, Omega, együttes, zene Benkő László FOTÓ ÁLTALÁNOS koncert Közéleti személyiség foglalkozása művész MŰVÉSZET SZEMÉLY zenél zenész
Budapest, 2015. május 31. Benkő László billentyűs az Omega együttes koncertjén a zenekar beat-mise turnéjának első állomásán, a Budapest Parkban 2015. május 30-án este. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
A legendás zenész emlékére egyik kedvenc városában fát ültettek, az eseményen pedig megjelent a felesége, Zsuzsa is.
Vágólapra másolva!

Visszatért szerelmük kiindulópontjára Benkő László özvegye. Az Omega alapító billentyűse 2020 november 18-án halt meg, most fát állítottak az emlékére.

Forrás: MTI/Marjai János

"A mi szerelmünk itt kezdődött a Balatonon, az évek alatt pedig ugyanolyan, ha nem fontosabb szerepet töltött be az életünkben, mind a ketten nagyon erősen kötődünk ide érzelmileg" - kezdte a Blikknek Benkő László özvegye.

"A tavalyi évben a Covid miatt nem jöhettünk, akkor ez teljesen kimaradt az életünkből, idén pedig már csak egyedül tudtam jönni. Az Elfújta a szél című történet középpontjában állt Tara földje. A lelkemben ugyanúgy ápolom ezt a helyet és Zamárdit akárcsak a regényben" - tette hozzá az asszony, aki csaknem hat évtizeden keresztül volt támasza a billentyűsnek.