Folytatják a sikersorozatot, jön az Így jártam apátokkal

Így jártam anyátokkal
Vágólapra másolva!
Testvérsorozatot kap az Így jártam anyátokkal: Hilary Duff-fal készül az Így jártam apátokkal.
Vágólapra másolva!

Több ötlet és próbálkozás után hivatalosan is megrendeltek egy spin-offot, amellyel az eredetileg 2014-ben véget ért Így jártam anyátokkal sikerét lovagolnák meg.

Így jártam anyátokkal Forrás: CBS

A How I Met Your Father, vagyis az Így jártam apátokkal női szemszögből mesél el egy hasonló történetet, a főszereplő a Lizzie McGuire egykori címszereplője, Hilary Duff lesz.

A színésznő alakítja Sophie-t, aki – Ted Mosbyhoz hasonlóan – a gyerekeinek meséli el, hogy annak idején – vagyis most, a 2020-as években – miként találkozott az apjukkal.

Változás nemcsak a főhős nemében lesz, hisz Sophie – Ted kocsmabeli kalandjai helyett – jórészt randialkalmazásokon keresztül keresi majd a nagy őt.

Hilary Duff Forrás: AFP/2019 Getty Images/Matt Winkelmeyer

Az eredeti alkotók, Carter Bays és Craig Thomas executive producerként vesznek részt a projektben, a konkrét megvalósítást a Rólunk szól (This Is Us) showrunnerjei, Isaac Aptaker és Elizabeth Berger felügyelik.