Minden rendben volt, aztán elkapott egy fertőzést

Siklósi Örs, galéria, 2021
Budapest, 2018. augusztus 19. Siklósi Örs énekes az AWS zenekar fellépésén az augusztus 20-ai központi rendezvények keretében adott koncerten az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Szent Gellért-szobor előtt felállított színpadon 2018. augusztus 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, fiatalon meghalt A Dal című műsorban győztes AWS együttes énekese, Siklósi Örs. A betegségéről többen tudtak, és úgy tűnt, jól bírta a kezelést.
Vágólapra másolva!

„Hullámokban tör rá az emberre, hogy megtörtént... vagy meg sem történt. Hülyeség az egész. Nem nagyon tudunk mit kezdeni magunkkal" – mondta Marosi Nikolett, az AWS zenekar menedzsere, az énekes jó barátja. Szerinte egyáltalán nem lehetett számítani erre a halálesetre, mindenki úgy gondolta, hogy legyőzi a leukémiát.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Jól ment neki, sok kezelést kapott, jól viselte. Egyáltalán nem számoltunk a lehetőséggel, hogy ez lesz. Nagyon ügyesen csinálta, minden rendben volt, aztán elkapott egy fertőzést, de nem ismerjük az orvosi részleteket. Váratlanul ért mindenkit a halála" – nyilatkozta a Borsnak. Örs családja és felesége, Nina érthetően összeomlott: „Bár nagyon erős lány, összetört a szíve. Most nem szeretne senkivel beszélni, vagy nyilatkozni Örsről" – tette hozzá a menedzser.

Az énekes a betegsége alatt is dolgozott egy albumon. „Örs szólóprojektjének dalai már majdnem készen voltak. Lehet, hogy kiadjuk, még nem tudjuk. Demó dalok, melyeket már betegen énekelt fel. AWS-dal is van egy-kettő, és egy egész lemeznyi szöveg. Le vannak szervezve a fellépések is, hiszen egyáltalán nem gondoltuk, hogy Örs elmegy. Nem tudjuk, mi lesz" – mondta Nikolett. Bővebben a Borsban.

Legismertebb daluk a YouTube-on különféle verzióban 10 millió fölött jár, a klip 6 millió megtekintésnél tart: