Will Smith drámaként forgatja újra régi vígjátéksorozatát

Will Smith a Kaliforniába jöttem idején
Vágólapra másolva!
Drámai verzió készül a Kaliforniába jöttem című, kilencvenes évekbeli vígjátéksorozatból, executive producerként az egykori főszereplő, Will Smith is közreműködik benne.
Vágólapra másolva!

Will Smith érdekes vállalkozásba fogott, executive producerként támogatja régi sorozata, a Kaliforniába jöttem (The Fresh Prince of Bel-Air) újragondolását.

Will Smith a Kaliforniába jöttem idején Forrás: NBC

A könnyed vígjátéksorozatból ezúttal komoly dráma lesz, de egyébként szintén arról fog szólni, amiről az eredeti széria, hogy egy fekete srác Philadelphiából Kaliforniába kerül a rokonaihoz – csak épp nem a lazább kilencvenes években, hanem 2019-ben.

A projekt alapja a Bel-Air című rövidfilm, amelyet Morgan Cooper készített afféle gondolatkísérletként, előzetesként egy nem létező filmhez:

A videó hamar elterjedt az interneten, a YouTube-on jelenleg 5,6 millió megtekintésnél jár – most pedig a tévések is felfigyeltek rá, sorozattá bővítik Cooper segítségével.

A Kaliforniába jöttem eredetileg 1990 és 1996 között ment, Will Smith ezzel alapozta meg a karrierjét – és még ma is jól kereshet belőle, hisz a szériát a mai napig ismételgetik világszerte.