Már a tévésorozatokban is megjelent a koronavírus

Vágólapra másolva!
Természetes, ha egy kórházas sorozat reflektál a valóságra, a hétköznapjainkat meghatározó eseményekre – pont akkor lenne furcsa, ha egy fikciós, orvosos sorozat nem venne tudomást a helyzetről. Itthon és külföldön is vannak erre példák, nézzünk párat!
Vágólapra másolva!

Itthon jelenleg egy kórházas, napi sorozat fut, ez a Jóban Rosszban, amely már 15 éve van képernyőn, mostanában a SuperTV2-n látható. Felhős György producer megkeresésünkre elmondta, hogy jóformán mindent át kellett írni, ami sok pluszmunkát jelentett: „Minden olyan szükséges óvintézkedést megtettünk, ami a stábtagok zavartalan munkavégzését biztosítja, így a májusi újraindulás óta szinte minden nap forgatunk. A márciusi leálláskor félbehagyott sztorit viszont azonnal le kellett állítanunk, és teljesen új történetszálakat kellett kidolgoznunk."

TV2

Azt gondolná a tévéző, hogy kevesebb lett a külső jelenet, mivel az problémásabb: területfoglalási engedélyeket kell beszerezni, több tucat embert kell egy idegen helyszínre szállítani, ott mindent el kell rendezni, és még az időjárás is közbeszól sokszor (de van, hogy egy közeli lakó kellemetlenkedik, feljelent, mert zavarja, hogy mikrobuszok állnak a csendes kis utcában). „A dramaturgiai szempontok és nem utolsósorban a stúdiókapacitásunk behatároltsága miatt is

Ezért fel sem merült, hogy ne legyenek, vagy hogy csökkentsük őket. Annyiban alkalmazkodtunk, hogy kizárólag szabadtéren rögzíthető jeleneteket forgatunk" – mondta az Origónak a producer.

Teljes a létszám

A közel 35 fős színészgárdából 7 fő nem tudta különböző okokból vállalni a forgatást a karantén alatt, amit figyelembe is vettek az új sztori alakításakor. Viszont a napokban már mindenki visszatért, és újra teljes létszámmal tudnak dolgozni.

Kérdés persze, hogyan jelenik meg a járvány a sorozatban. „Mivel a Jóban Rosszbant sokan kórházsorozatként azonosítják, ezért elkerülhetetlennek gondoltuk, hogy csak úgy elmenjünk a vírus mellett, ezért a járvány június közepétől Csillagkúton is megjelent az epizódjainkban. Arra viszont ügyeltünk, hogy ne csak erről szóljon a sorozat" – mondta Felhős.

TV2

„Azt tapasztaljuk, hogy a tartalomfejlesztés során sikerült eltalálnunk az ideális egyensúlyt a vírussal foglalkozó és az egyéb történetszálak között. Számítottunk esetleges negatív nézői reakciókra, viszont többen inkább azt a véleményt képviselték, hogy számukra kicsit sem meglepő, sőt

hiszen a sorozat javarészt kórházban játszódik. Lényeges és számunkra megnyugtató információ, hogy a nézőtáborunk létszáma - a vírusos sztori képernyőre kerülése óta - nem csökkent, és a sorozat az elvárt nézettségi adatokkal büszkélkedhet" – tette hozzá a producer.

Amerikai sorozatnál is megjelent

Jelenleg talán a legismertebb kórházas szappanopera a világon az amerikai gyártású Grace klinika, amely a TV4-en és a TV2 Csoporthoz tartozó Prime-on megy itthon. Már a 17. évadjára készülődik, és a fő témakör is megvan, a napjainkat erősen meghatározó járványról fognak szólni a következő részek. Ezt épp a napokban a showrunner, Krista Vernoff jelentette be, szerinte elképzelhetetlen, hogy egy hosszú ideje futó orvosos sorozat ne reflektáljon a mindennapok valóságára, az egészségügyi helyzetre.

Grace klinika

A sorozat főnöke szerint az írók folyamatosan kapcsolatban vannak olyan orvosokkal, akik a frontvonalban dolgoznak vagy dolgoztak, a tőlük halott történeteket használják fel a 17. évadhoz. Vernoff szeretné, ha a fájdalmas, néha tragikus sztorikat úgy tudnák bemutatni, hogy közben a sorozat rajongói megkapnák a már megszokott romantikát és a humort is.

Az amerikai ABC számol a sorozattal őszre, de a járvány miatt elhalasztották a forgatást, és még mindig csak az írói szobában, a kreatív vonalon zajlik a munka. Ha szeptemberben már új részeket akar a tévétársaság, napokon belül el kellene kezdeni a munkát a színészekkel.

Sorozatok, amelyek csak erről szólnak

Mint fentebb láttuk, vannak régóta futó sorozatok, amelyek reflektálnak-reagálnak a valós eseményekre, de közben akadtak olyanok is, amelyek eleve nem is jöttek volna létre, ha nincs karantén. Ilyen például az Otthon, amely 2020 tavaszán készült, Lengyelországot mutatja be a koronavírus-járvány idején. A tizenhat filmkészítő tizennégy rövidfilmje kreatív leírása a helyzetnek, amikor az egyének szabadsága igencsak korlátozva van. A formátum és a műfaj ebben az esetben szabadon választható volt. Ugyanebből a spanyolok is készítettek egy sorozatot, ugyancsak fenn van az HBO Gón.

HBO

A lengyel verzió első darabja egy nem túl izgalmas, egyáltalán nem mozgalmas, de szívszorító, érzelmekre erősen ható darab. Az elején fekete-fehérben mutat egy teljesen üres tengerparti strandot, egy kihalt, bezárt vízparti büfét, bárt, miközben a szokásos strandzsivajt vágják be alá – egyből

óriási a kontraszt a színtelen, halott világ, és a korábbi nyüzsgő, vidám élet között.

Fekete-fehérben látunk egy tökéletesen üres templomot, de misét, orgonaszót hallunk, mintha mégis lenne benn tömeg. Ugyanez mediterrán kis utcával, stadionnal, vasútállomással: mintha eltűntek volna a színek, mintha kihalt volna az emberiség, eltűnt volna az élet, csak a megszokott moraj, hangok, zajok, maradtak volna. Tíz perc az egész, de igencsak sötét, baljós, utópisztikus.

Reality is született

Természetesen nemcsak a fikciós sorozatokat érintette meg a járvány, reality is készült ebben a témában. A #maradjotthon című karantén-reality 13 rész volt, eleve ennyivel terveztek, mondta a TV2 programigazgatója, Fischer Gábor. „Folyamatosan egyeztetek több európai televízió program- és kreatív igazgatóival. A vírus máshol gyorsabban jött, mint nálunk, és azt láttuk, hogy szinte mindenki megpróbálta ezt az irányt, majd pár rész után az is látszott, hogy az emberek erre a műfajra a jelen helyzetben nem annyira kíváncsiak.

Ezért is rendeltünk csak 13 epizódot, ami kevesebb mint 3 hétig volt képernyőn. Azt hiszem, mi jobban döntöttünk, mint a versenytársunk, ahol több ilyen tartalmat is gyártottak, és hát az eredményét láthatjuk. A #maradjotthon esetében az okozott elégedettséget, hogy villámgyorsan elő tudtunk úgy állítani egy tévés tartalmat, hogy nem nagyon volt meg a szokásos fizikai jelenlét. Ez jó teszt volt arra is, ha valaha újból szükség lenne ilyen megoldásra" – nyilatkozta az Origónak.