Adu elmondta, milyen volt Kempf Zozo, amikor nem vették az Exatlon kamerái

Exatlon
Vágólapra másolva!
Adu László második lett a férfiak között, Dave-nek gratulált, de a Bajnokok versenyzőjével aligha jár majd össze itthon.
Vágólapra másolva!

Internetezők kérdéseire Adu elmondta, mitől borult ki a fináléban, amikor hangosan megjegyezte, hogy "felrúgná ezt a Zozo gyereket." Az történt, hogy hallotta, hogy a piros csapat játékosa azzal nyugtatja Dave-et, akinek szurkolt, hogy Adu csak azért tudta megnyerni épp azt a futamot, mert fújt a szél. „Erre feszülten válaszoltam, mert ugyanúgy fújt a szél nekem is" – jegyezte meg az ezüstérmes. „Nem kellett volna, hogy belekössek, de ott a döntőben nagyon feszült voltam" – mondta.

„Zozo soha nem volt őszinte. Amikor összeköltöztünk, akkor is csak a jót próbálta mutatni magából. Az emberekben vannak negatív dolgok, ő meg csak a pozitív oldalát mutatta. Amikor nem volt ott a kamera, nagyon ellenem volt. Ilyenek az emberek, lakva ismerik meg egymást. Zozo amúgy nagyon jó játékos volt, de Dave elkapta őt is. Neki nagyon gratulálok, hogy megnyerte az Exatlont" - közölte.

Adu akcióban TV2

Volt még kellemetlen jelenet a döntőben, amikor Alex odasomfordált Aduhoz, nem volt vele túl szívélyes. Adu szerint ő korábban könnyen megtehette volna, hogy kiáll párbajozni Alex ellen négy medállal, és akkor biztosan hazaküldi. „Azért ment ki Ádi Alex ellen, mert esélyt adtunk neki a bennmaradáshoz." Így végül Adu nem párbajozott a verseny alatt, szerinte a csapat úgy döntött, hogy ne ő menjen. Úgy véli, nem volt igazságtalan kiküldeni Bogit egy párbajra, bárki bármit gondol.

Természetesen olvasott kommenteket, és nem volt mind pozitív. „Lepereg rólam, nem lehet mindenkinek megfelelni ebben a világban. Ezért vagyok én Adu László, mert ilyen vagyok" – jegyezte meg. Bővebben a videón.