Nagy-Britanniában újraindulnak a tévés forgatások

Coronation Street
Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában június 9-én indulnak újra a televíziós forgatások, de a megfelelő védelmi intézkedéseket be kell tartani.
Vágólapra másolva!

Tízhetes szünet után, június 9-én újra felvehetik a munkát a brit tévéstábok, de az eddigi gyakorlaton jócskán változtatniuk kell, hisz be kell tartani a járvány miatti védelmi előírásokat.

A 70 év feletti stábtagok és a krónikus betegségben szenvedők egyelőre nem térhetnek vissza, és a többiek testhőmérsékletét is mindennap ellenőrzik.

Coronation Street: ilyen zsúfolt jelenet egy ideig nem lesz Forrás: ITV

Természetesen az egymás közötti távolságot is tartani kell, még az egyébként érzelemdús, sok fizikai kontaktussal dolgozó szappanoperáknál is, így a műfaj igencsak megváltozhat a közeljövőben.

A legrégebbi brit szappanopera, a Coronation Street rajongói azonban így is örülhetnek, hisz a széria legalább nem szakadt meg: az előre felvett epizódokat a járvány kitörése óta ritkábban adják – heti hat alkalom helyett heti háromszor –, így utol tudják majd érni magukat a forgatással.