Bánatos bajnokok: két kihívó jutott az Exatlon döntőjébe

Exatlon
Vágólapra másolva!
Lezárult a Hármak Viadala, a bajnoknak semmi sikerélmény nem jutott.
Vágólapra másolva!

Adu és Dorci nyerte a versenynapot, a két nagy vesztes ezúttal Gabi és Zozo voltak. Utóbbi kettő holnap párbajozni kényszerül a döntőért.

TV2

Dorci a legfiatalabb versenyző volt a mezőnyben, egyben az első, aki bejutott a 2020-as fináléba. „Senki nem mondta, hogy egyszerű lesz, de arra nem tudtam felkészülni, hogy az egyéni szakasz ennyire kemény. Még nem fogtam fel, hogy mi történt. Tudtam, ha ma nem nyerem meg, akkor holnap még keményebb lesz" – elmélkedett.

TV2

Adunak nehezebb dolga volt, Dave kiesése után még Zozóval kellett küzdenie, de utóbbi – hiába száguldott végig a pályán sokszor - szétszórtan dobált, rengeteget hibázott az ügyességi résznél. „Minden elismerésem a két srácé, volt, hogy csak dobálóztam vaktában. Az volt a cél, hogy vagy Dave vagy én bekerüljünk ma. Most már az a cél, hogy holnapután már Dave is itt álljon köztünk" – mondta Adu a futamok után.

A csütörtök esti adásban két párbaj lesz tehát, egyben kialakul a második Exatlon Hungary döntőjének párosítása. A tét 30 millió, amit elfelez a női és a férfi győztes.