Radics Gigi terhesen is kapja a gusztustalan kommenteket

Forma-1, Radics Gigi, Magyar Nagydíj
Vágólapra másolva!
Az énekesnő azoknak üzent új fotójával, akik a babavárás alatt is képesek ízléstelen kommentekkel elárasztani az oldalát.
Vágólapra másolva!

"Ez fotó még korábbról van, amikor még nem volt pocakom. Félreértés ne essék, imádom, hogy van! A világ legszebb, legjobb dolga várni a gyermekünket. Habár ebben a gyönyörű időszakban is néhány ember képes gusztustalan és ízléstelen kommentekkel elárasztani! Tudom, tudom, ilyenkor az jön,hogy ne foglalkozz velük Gigi. Eddig nem is foglalkoztam ezzel, de

Mindegy is, azért rakom ki ezt a képet, mert az jutott eszembe róla, hogy most becsukom füleimet erre a számomra érzékeny időszakra, és teljesen kizárom ezeket az egyáltalán nem kedves embereket. Ugyanakkor szeretném megköszönni mindenkinek, aki gratulált és velünk együtt örül" - írta új fotója mellé.