Miló Viki: Szerelem és bevétel nélkül maradtam

Miló Viki
Vágólapra másolva!
A világbajnok bokszoló, Miló Viki a karantén előtt felélte tartalékait, elveszítette bevételi forrásait, és a párjával is szakítottak fél év után. Mostanra úgy érzi, túl van a mélyponton, kiegyensúlyozottnak érzi magát.
Vágólapra másolva!

"Megjártam a poklok poklát. A járvány kirobbanása előtt Macedóniában voltam egy versenyen
a kutyáimmal, ahol az összes pénzemet feléltem. Mivel az edzéseimet nem tudtam megtartani, így nem volt bevételem. Borzasztóan aggódtam, hogyan fogok megélni, és ellátni a kutyáimat. Elkezdtem munkát keresni: jelentkeztem a postára is, de nem vettek fel, azt mondták, túlképzett vagyok" - mesélte a Storynak Miló Viki, akinek közel fél év után a párkapcsolata is véget ért.

Forrás: Instagram / Miló Viki

"Hirtelen mindent elveszítettem. Szerelem és bevételi forrás nélkül maradtam, magányosnak éreztem magam, de elhatároztam, hogy felállok a padlóról" - tette hozzá, és azt is elárulta, hhogy már sikeresen túllendült a mélyponton, online tart edzéseket, és sok idő után újra kiegyensúlyozottnak érzi magát.