Stohl Luca elárulta, hogyan hatott párkapcsolatára a karantén

Stohl Luca interjú. TV2, 2017.12.08 Fotó: Csudai Sándor
Stohl Luca interjú. TV2, 2017.12.08 Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
A műsorvezető úgy érzi, kapcsolatukat csak megerősítette az összezártság.
Vágólapra másolva!

A járvány miatt Stohl Luca számára is megszűnt a színházi munka, a táncművész-műsorvezető mégis igyekezett előnyt kovácsolni a helyzetből, a párjával töltött sok időt pedig kifejezetten élvezte.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

"A párommal eddig két és fél hét nyaralás volt a legtöbb, amit szünet nélkül együtt töltöttünk. Akkor sem öltük meg egymást, ezért tudtuk, hogy most sem lesz gond. Mindkettőnknek megvan a napirendje, de mostanában rászoktunk, hogy mielőtt hozzákezdenénk, együtt reggelizünk, amire ezelőtt hétköznap ritkán volt lehetőségünk. Mindkettőnk számára új volt ez a helyzet, de úgy vélem, egy több mint hat éve tartó kapcsolatot ez a fajta összezártság nem rombol, inkább megerősít"- árulta el a Hot!-nak Stohl Luca.