Fáradtság, láz, étvágytalanság: sztárok a koronavírusról

Tom Hanks, Rita Wilson
Tom Hanks és felesége Rita Wilson az idei Oscar-gálán
Vágólapra másolva!
Jó pár hollywoodi sztár is megfertőződött már a koronavírussal, de ahogy az átlagembereknél, úgy náluk is más-másfélék voltak a tünetek, mindenki másképp élte meg a betegséget. Tom Hanks és a felesége jóformán egy megfázásnak érezte, Pink inkább a hároméves kisfiát féltette, de olyan műsorvezetőről is tudunk, akinek egyáltalán nem volt étvágya, egy színésznő pedig azt írta, hogy életében nem volt még ilyen beteg. Íme, néhány beszámoló.
Vágólapra másolva!

Tom Hanks és Rita Wilson

Forrás: AFP/Robyn Beck

A nagy sztárok közül először Hanksnél és a feleségénél igazolták a fertőzést, de egyiküknél sem voltak nagyon komoly tünetek, pár napos megfigyelés után el is hagyhatták a kórházat, hogy házi karanténban gyógyulhassanak tovább. „Kicsit fáradtak, náthásak voltunk, és fájtak a végtagjaink. Ritát néha rázta a hideg, enyhe láza is volt" – írta Hanks egy akkori bejegyzésben.

Pink

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Joe Scarnici

Az énekesnő világéletében asztmás volt, így a koronavírusos betegség alatt is nehezen kapott levegőt, jobban aggódott azonban hároméves kisfiáért, aki végig lázas volt. „Az elején azt mondták, hogy a gyerekek biztonságban vannak, erre ő nagyon beteg lett. Amúgy is vidéken élünk, a legveszélyesebb itt a pollen és a pumák, ezért is roppant ijesztő, ami történt" – mondta Pink, akinek a férje és a lánya egyébként megúszta, egyikük sem kapta el.

Idris Elba

Forrás: AFP/Stefanie Loos

A színész is asztmás, és emiatt aggódott is, amikor elkapta a betegséget, de végül nem jelentkeztek nála komolyabb tünetek – ahogyan a feleségénél sem. „Egyikünk sem szokott a fenekén ülni, de mentálisan jól vagyunk, próbálunk optimisták maradni" – mondta Elba, miután a karantén ideje letelt, hazarepülni azonban még nem tudtak.

Rachel Matthews

Forrás: NurPhoto via AFP/Image Press Agency/NurPhoto/Image Press Agency

A Jégvarázs 2 színésznője arról számolt be, hogy az első nap a torka és a feje fájt, illetve fáradtságot érzett, a harmadik napra pedig megérkezett a koronavírusra oly jellemző száraz köhögés is, a nehéz légzéssel együtt. Matthews végül a hetedik napra lett jobban: még mindig voltak enyhébb tünetei, de akkor már legalább „újra önmagának érezte magát".

Lapozzon, pár beszámoló még hátravan!