Stúdió a pincében: így dolgoznak most az amerikai tévések

Vágólapra másolva!
Az amerikai híradósok egy része is otthonról jelentkezik be a járvány miatt, jelentősen megváltozott a közvetítések formája.
Vágólapra másolva!

A tévésorozatok forgatása gyakorlatilag leállt az Egyesült Államokban, a késő esti talkshow-kat is otthonról veszik fel, és egyre gyakoribb, hogy a híradósok, hírműsorok vezetői is csak egyedül ülnek be a stúdióba, vagy inkább az otthonukból jelentkeznek be.

A Today egyik arca, Savannah Guthrie már március 18-tól önkéntes karanténban van, miután elkezdett fájni a torka: ő is a pincében alakított ki egy alkalmi stúdiót, a férje, Michael Feldman segít neki afféle technikusként.

Basement Broadcast Centernek, vagyis alagsori közvetítő központnak hívja mostanában a pincéjét egy másik házaspár, Katy Tur és Tony Dokoupil, akik fel is osztották a helyiséget: az egyik feléből a feleség jelentkezik műsorával az MSNBC-n, a másikból a férje jelentkezik be a CBS This Morning-ban.

A szintén az MSNBC-nek dolgozó Andrea Mitchellnek is a férje segít, de persze a felszerelést a csatorna biztosította a számára, ahogy valószínűleg a többieknek is:

A Fox News riporterének, Sandra Smithnek egy minimális háttérstáb is segít az otthoni munkában, de mindig ügyelnek a megfelelő fertőtlenítésre. "Ami nem változott, hogy a járvány kellős közepén is tudósítunk a legfontosabb hírekről" – mondta Smith a mostani állapotról.