Egy párt alkot Iszak Eszti és Gyurta Dániel

Iszak Eszter
Vágólapra másolva!
Iszak Esztit és Gyurta Dánielt egy közös bevásárláson látták együtt - úgy tűnik, a nyilvánosság előtt is vállalják kapcsolatukat.
Vágólapra másolva!

A Bors közölt friss, közös képet a párról, akik egyelőre nem reagáltak a hírre. Jó ideje egyikük sem nyilatkozik a magánéletéről.

Forrás: Iszak eszter

Gyurta Dánielnek a Cserpes Laurával való szakítása óta nem volt barátnője, azóta szórakozni is csak barátai társaságában látták. Iszak Eszti pedig Dobrády Ákossal volt sokáig együtt, amit a sok szakítás és békülés után egy rövidebb kapcsolat követett egy Zsolt nevű férfival. A műsorvezető tavaly év vége óta újra szingli, de néhány hete azt nyilatkozta egy magazinnak, hogy már nyitott egy új kapcsolatra.