Voksán Virág a szülése részleteiről beszélt

Voksán Virág
Vágólapra másolva!
Március 26-án született meg Voksán Virág második gyereke, Vivien.
Vágólapra másolva!

A modell szerint a legnehezebb az volt számára, hogy egészsége érdekében senkit nem engedtek be a kórházba, a gyerek apját sem. „A párommal non-stop beszéltünk, ha már nem lehetett ott a kislányunk születésénél. Senkit sem engedtek be hozzánk a kórházba, vigyáztak az egészségünkre. Mindenütt kézfertőtlenítő volt kihelyezve,

és folyamatosan ellenőrzés alatt tartottak. Vizsgálatokról vizsgálatokra jártam, amit nem is bántam, már csak azért sem, mert csak ilyenkor volt lehetőségem bárkivel is beszélgetni" – mesélte a Borsnak.

Forrás: Instagram, Voksán Virág

Több kismamával is összebarátkozott, mindenki nagyon izgult a szülés miatt. „Még az ebédemért – amit a párom hagyott nekem a kórház portájánál – is nekem kellett lemennem. Alig 24 órával a császár után. Szóval nem volt egyszerű menet, de szerencsére túl vagyunk rajta, s már itthon pihenünk" - emlékezett.

A babáról már posztolt: