Kárpáti Rebeka új kapcsolata kezdetéről mesélt

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
Kárpáti Rebeka sokatat meglepett, mikor szakított vőlegényével, hisz esküvői terveikről is meséltek. Nem sokkal később egy új férfi oldalán tűnt fel, most pedig egy közös képük mellett mesélt az első randevúról.
Vágólapra másolva!

A Jóban Rosszban egykori szereplője tavaly bontotta fel eljegyzését, és november tájékán jött össze új párjával, akivel egy nyilvános rendezvényen jelentek meg először együtt. Állítólag egy tévéműsor hozta össze őket, és kezdetben csak barátként tekintettek egymásra Frohner Ferenc fodrásszal.

"Örülök, hogy végül mégsem mondtam le azt a bizonyos első, szigorúan baráti találkozót" - írta frissen közétett, közös képük mellé a színésznő.