Apáti Bence: Nem tudjuk függetleníteni magunkat a versenyzőktől

A Dal, 3. adás, A Dal 2020 harmadik élő adás, 2020.02.15., interjúk
Vágólapra másolva!
Nem volt könnyű a zsűri dolga A Dal 2020 harmadik, egyben utolsó válogatóján, ugyanis a holtverseny kialakulása miatt nekik kellett eldönteniük, hogy a két hatodik helyezett énekes közül, ki folytathatja a versenyt a 75 millió forint összértékű nyereményért. Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója szerint egyébként sincsenek egyszerű helyzetben, az idei mezőny nagyon erős, és mindig nagyon fájdalmas elbúcsúzni az előadóktól.
Vágólapra másolva!

Lezajlott a három válogató, megvannak A Dal 2020 elődöntősei. Melyik adásban volt a legnehezebb dolga a zsűrinek?

Rávágtam volna, hogy nem is tudom, mindegyik nehéz volt, de jobban belegondolva az utolsó, a harmadik. Most először fordult elő ugyanis, hogy holtverseny alakult ki, és nekünk kellett eldönteni, hogy Berkes Olivér vagy Kökény Attila maradhat-e a versenyben.

hiszen nekünk alapesetben csak egy versenyzőt kell megneveznünk, akit kiejtünk, és ez sem olyan könnyű.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Meglepő volt a két előadó, akik közül választani kellett?

Igen, hiszen két profi, fantasztikus énekesről van szó. Nagyon fájdalmas, bármelyik ujjunkba is kell beleharapnunk. Mindkét művészt nagyon szeretem, mindkettő kiválóan énekelt, a dalok is nagyszerűek voltak.

Mennyire nehéz már befutott, ismert embereket értékelni?

Nagyon nehéz. Én mindig elmondom, mikor megfogalmazom a kritikát az egész ország által ismert és elismert előadónak, hogy megtiszteltetés számomra őt itt és így hallanom. De akármennyire is örülök annak, hogy itt van a versenyben, zsűritagként az a feladatom, hogy elmondjam azt is, ami nem tetszik.

Mit tart szem előtt az értékelésnél?

Általában én a szövegre helyezem a hangsúlyt, ott kapirgálok, és az általam nem túl szerencsésnek vélt sorokra hívom fel a figyelmet. Írással foglalkozom lassan három éve,

Tőlem ez a hiteles, hiszen én nem Nagy Feró vagyok, vagy Pély Barna, akinek húszévesen tomboltam a koncertjén, és már akkor hatalmas sztár volt.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Érte a három válogatás alatt pozitív vagy negatív csalódás? Volt olyan dal, ami sokkal jobban működött élőben, mint várta? És fordítva?

Volt ilyen is, olyan is. Volt olyan, amit többször hallottam a rádióban, és nagyon erősnek gondoltam, de kiderült, hogy a srácok élőben nem tudták jól előadni. Olyanra is volt példa, hogy nem éreztem erősnek felvételről egy produkciót, de élőben, hangszerekkel, mozgással, elkapott az érzés.

Melyik műfaj lehet a legesélyesebb a győzelemre? Ez alapján lehet különbséget tenni?

Lehet tudni az elmúlt évek szavazási statisztikáit nézegetve, hogy

Közben azt sem szabad elfelejteni, hogy befutott, ismert előadóművészek is vannak a mezőnyben, akik többszázezres követői táborral rendelkeznek valamelyik közösségi platformon. Ők bizonyára jobban tudják majd aktiválni a szavazóikat. Hogy műfaji kategóriák mennyire számítanak, nem tudom. A jó dal, az jó dal. Hozzám a hardcore, a rock zene közelebb áll, de közben elkap egy-egy lassabb szám is.

Forrás: MTVA_Kaszner Nikolett

Nyilván nem árulhatja el a verseny közepénél, hogy kinek szurkol, de biztosan van olyan előadó, akivel jobban szimpatizál, olyan dal, amit a legerősebbnek érez a mezőnyben.

Nyilvánvalóan nem tudjuk függetleníteni magunkat a versenyzőktől, ez lehetetlen lenne. A művészet arról szól, hogy nem objektív mércék alapján kezdünk el valamit érezni. Hogy ez a valami az előadó személyisége, a kisugárzása, vagy a dal minősége, milyensége, azt nem is lehet mindig pontosan meghatározni. Akármi is a kiváltó ok, nem lehet tőle elvonatkoztatni, a pozitív érzések ott vannak.

---------------------

Szombaton indul az akusztikus elődöntő

A 75 millió forintos, zenei karrier építésére fordítható főnyereménnyel kecsegtető A Dal 2020 harmadik előválogatója után elindult az Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A szavazás győztesét a műsor döntőjében jelentik be.

A Dal adásai után, 21.45-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával. Érdemes követni A Dal 2020 honlapját, valamint Facebook-, Instagram-és YouTube-oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal.

Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról. A Dal 2020 – szombatonként 19.35-től a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A Dal Kulissza – Minden, amit tudni akartál A Dalról – A Dal 2020 adása után 21.45-től a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén.