35 évesen meghalt egy egykori gyerekszínész

26th Annual Race To Erase MS - Red Carpet GettyImageRank2 arts culture and entertainment celebrities
BEVERLY HILLS, CALIFORNIA - MAY 10: Jason Davis attends the 26th annual Race to Erase MS on May 10, 2019 in Beverly Hills, California. Frazer Harrison/Getty Images for Race To Erase MS/AFP
Vágólapra másolva!
Meghalt Jason Davis amerikai színész, aki közel húsz filmben és sorozatban szerepelt 1984 és 2014 között.
Vágólapra másolva!

35 évesen meghalt Jason Davis egykori gyerekszínész, a Disney egyik szinkronhangja. A halála okát egyelőre nem közölték, azt azonban lehet tudni, hogy drogproblémái voltak, a Celebrity Rehab with Dr. Drew című műsorban is megjelent.

Jason Davis tavaly májusban Forrás: AFP/2019 Getty Images/Frazer Harrison

Davist először tízévesen láthattuk a Dave világa című sorozatban, majd több epizódban megjelent a Roseanne-ben és a Hetedik mennyország-ban is, miközben olyan vígjátékokban tűnt fel, mint a Beverly Hills-i nindzsa, a Maffia! vagy a Csúcsformában.

A Disney egyik rajzfilmsorozatának, a Szünet-nek állandó hangja volt, közel 130 epizódban szólaltatta meg a Mikey Blumberg nevű karaktert.