Hirtelen halál az Exatlonban

Exatlon
Vágólapra másolva!
Ha 9-9-re alakul a verseny a TV2 vetélkedőjében, a kiélezett helyzetben váltófutásra került sor, „hirtelen halálra", ahogy sportnyelven és az Exatlonban is nevezik.
Vágólapra másolva!
TV2

8-8-as állásnál Kempf Zozo indult Dave ellen, egy másodpercen múlt, de hozta a pontot a Bajnokoknak az Exatlon csütörtöki adásában. 9-8-as piros vezetésnél nők jöttek, Bessenyei Boglárkának sikerült legyőznie Busa Gabit, ezzel tehát 9-9-re alakult az állás, hirtelen halált hirdetett Palik László.

TV2

Zozo és Szandi, illetve Dave és Bogi lettek a kiválasztottak a hirtelen halálhoz, ez komoly felelősség. A csapatok egyszerre érkeztek a végéhez: Zozo remekül kezdte a dobást, de Bogi sem véletlenül lett kijelölt dobóember, fél másodperccel megelőzte. Ezzel ők nyerték a végjáték első fordulóját, érthetően nagy lett az öröm a kékeknél, zászlólóbálással, tánccal, énekkel, viháncolva ünnepeltek. Ez a Kihívóknak óriási eredmény volt, mert az elvesztett szerda után ma hátrányból indultak.

TV2
TV2
TV2

Dave megköszönte a csapatnak a bizalmat. „Rázós úton haladok még. Három pontot hoztak rajtam a Bajnokok, ennek ellenére, engem küldtek a hirtelen halálra" – kommentálta megilletődve a napot. Bogi is örült: „Lassú víz partot mos. A csapat nélkül nem lennék itt, köszönöm a bizalmukat" – vigyorgott.

Pénteken is hatalmas a tét, a nyertesek hosszú idő után beszélhetnek a hazaiakkal.