Édesanyja elvesztéséről mesélt A Dal 2020 versenyzője

A Dal 2. adás 2020.02.09
Vágólapra másolva!
Molnár Dániel könnyeket csalt a zsűri szemébe A Dal 2020 második válogatóján. Az énekes Ábránd című számával édesanyjára emlékezett, akit két éve veszített el.
Vágólapra másolva!

A fiatal énekes nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz élőben előadnia az Ábránd című balladát, amiben elhunyt édesanyjának üzent. "Volt egy pillanat a színpadon, amikor úgy éreztem, hogy kártyavárként omlik össze a produkcióm. Gombóc volt a torkomban, azt hittem, nem tudom folytatni. Végül sikerült átkapcsolnom a megfelelő kapcsolót, és be tudtam fejezni a dalt" - mesélte a Ripostnak.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az énekes nem kért külső segítséget, nem járt pszichológushoz a veszteség után, egyedül próbálta feldolgozni a tragédiát, és a zenében élte ki a fájdalmat. "Január 11-én volt két éve, hogy anyukám elhunyt. Nem véletlen, hogy idén ezen a napon jelent meg az Ábránd videoklipje, egy megemlékezésnek szántam a klippremiert. Anyukám öt évig volt beteg, daganattal küzdött. Az első pár éve teljesen jó volt, mintha egészséges lett volna,

Az utolsó év volt nagyon kritikus, amikor már láttuk, hogy közel a vég. Mindössze 56 éves volt" - mesélte.

Nézzen kulisszák mögötti képeket a versenyzőkről! Ide kattintva galéria nyílik!