Apás szülést terveznek Király Viktorék

Király Viktor eljegyezte barátnőjét, Virág Anitát: íme, a gyűrű
Király Viktor és Virág Anita
Vágólapra másolva!
Király Viktornak kisfia születik nyáron, az apaságra már most nagyon készül.
Vágólapra másolva!

"A pelenkázástól egyelőre eléggé tartok. Korábban a testvérem, Ben többször a kezembe adta a fiát, Kait, hogy gyakoroljak, de én mindig elmenekültem. Persze tudom, erre is fel kell készülnöm" - mondta az énekes a Blikknek. Elárulta, hogy szeretne bent lenni feleségével, Anitával a pici születésénél, és annyi időt velük tölteni, amennyit lehet.

Forrás: Instagram/Király Viktor

"Meg kell tanulnia majd, hogy apa dolgozik, de azt is persze, hogy mindig hazajövök. Kezdetben nehezebb lesz otthon hagyni őket, de szerintem ez is majd kialakul. Bébiszitterből nem lesz hiány, hiszen mindketten nagy családból jövünk, így rengeteg a jelentkező a feladatra" - tette hozzá.