Titkolják, hová temették Benkő Dánielt

Benkő Dániel
Vágólapra másolva!
A művész volt élettársa nem akarta megmondani.
Vágólapra másolva!

Benkő Dániel nem csak szűk körben, zenészként volt ismert, több tévéshow-ban is szerepelt, például a TV2-n, a Drágám, add az életed! című műsorban is. Médiaszerepléseivel országosan ismert lett, azonban a temetésre csak kevesen mehettek el, nem volt nyilvános esemény.

Benkő Dániel és egykori szerelme tv2

Sokan úgy vélik, az exhibicionista lantoművész Buda legnagyobb kiterjedésű és legszebb fekvésű temetőjében, a Farkasrétiben fekszik, de vannak, akik szerint szerettei osztoztak a hamvain.
Benkő Dániel kisebbik lányát, Dalmát nem érték el, így tőle nem tudtak meg közelebbit – írta a Bors, amikor a sírhely felől érdeklődött.

Ennél rejtélyesebb volt egykori élettársa, aki Bazsarózsa néven szerepelt a médiában. „Nem tudok segíteni,

Erről nem tudok, és nem is szeretnék beszélni" – mondta a lapnak.