Nagyon furcsa döntés született az egyik legmenőbb sorozatról

Mindhunter
Vágólapra másolva!
A Mindhunter színészei mehetnek, amerre látnak, de még az is lehet, hogy folytatódik a sorozat.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb drámasorozata volt a Mindhunter, két évad készült belőle, a kritikusok szerették, de lehet, hogy a nézők már nem annyira. Ilyenkor a tévétársaság (vagy streaming cég) elkaszálja vagy megújítja a sorozatot, de a lassan csordogáló lélektani krimivel más történt: nem kapott hivatalosan kaszát, egyszer talán majd folytatják, miközben a színészek szabadon igazolhatnak ár más sorozathoz vagy filmhez – írta a TV Line.

Mindhunter Netflix

Jonathan Groff, Holt McCallany és Anna Torv hiába volt meggyőző a szerepben (a Mindhunter a sorozatgyilkosokat profilozó elő szakemberekről szól), kalandjaikat nem követhetjük most pár évig, mert a producer David Fincher mással van elfoglalva. A Love, Death and Robots második évadján dolgozik serényen, ráadásul még egy filmet is forgat, Mank címmel, nincs ideje börtönben sínylődő gonosztevőkre.