Összeállt egy bulira a Jóbarátok három női főszereplője - fotók

50 évesen is bombanő: így edz Jennifer Aniston
Vágólapra másolva!
Jennifer Aniston az első képen még komolyan próbál nézni, a másodikon ez már nem sikerül (a kis nyíllal lapozhat).
Vágólapra másolva!

A Jóbarátok 1994 és 2004 között futott, tehát 16 éve vége, de a három női főszereplő továbbra is tartja a kapcsolatot, sőt, Courteney Cox és Jennifer Aniston igazán jóban vannak. A sorozat folytatása szabályos időközönként hírként felröppen a médiában, de a készítők szerint csak csalódást okozna egy megöregedett, ősz Joey, akinek csak a pénzére hajtanak a fiatal fruskák, vagy Ross, amint különféle betegségekre panaszkodik. Chandler pedig lassan saját öregapját is el tudná játszani.