Pachmann Péter énekesként debütált egy videoklipben, amit ő rendezett

Pachmann Péter, Interjú, TV2,  televíziós szerkesztő, műsorvezető, 2016. 06. 08.
2016. június 8-án készült interjú képei Pachmann Péterről a TV2 televíziós szerkesztő, műsorvezetőjéről.
Vágólapra másolva!
A Nagy Duettben már hallhatták énekelni a TV2 nézői Pachmann Pétert, aki ezúttal egy videoklipben is feltűnik.
Vágólapra másolva!

A műsorvezető az Avantgarden nevű formációval készített közös dalt, ami a Nem hittél bennem címet kapta. A klipet Lillafüreden forgatták, és néhány részletet már láthattak belőle a nézők a Tények Pluszban. "Nagy vágyom volt a videoklip maga, és találtam nagyon kedves zenészeket, akikkel tulajdonképpen alapítottunk egy formációt, egy zenekart" - mesélte Pachmann Péter.

A zenekarral közös koncertet is terveznek, a műsorban pedig azt is elárulta, hogy nem ő az egyetlen a családban, akit vonz a színpad, fiának saját rockzenekara van a barátaival.