Kórházba került Csűrös Karola

Csűrös Karola FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása sapka SZEMÉLY színész színésznő születésnap ünnepel
Budapest, 2016. november 8. A 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karola színművész a fővárosi Madách Színházban tartott köszöntésen 2016. november 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Semmelweis Klinikán fekszik, a Honvéd kórházból szállították át.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes állapotban szállították kórházba Csűrös Karolát: trombózist kapott otthonában, ami igen komoly, akár halálos kimenetelű is lehet, ha nem kezdik meg a lában kialakult vérrög feloldását - írta a Bors.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Jelenleg a Semmelweis Klinikám fekszem, korábban Honvédból szállítottak ide. Valószínűleg a korábbi térdproblémáimból adódó kevés mozgás miatt alakulhatott ki a vérrög. Szerencsére jobbak a leleteim, a napokban haza is mehetek, ha minden igaz" - mondta a lapnak.

"Rettenetes ez a járvány, már itt is ürítik ki a kórházakat és csak a nagyon súlyos esetek maradnak bent.

A rokonaim és a barátaim se látogathatnak most meg, mindent le kellett tenniük a portán, az egyetlen kapcsolatom a külvilággal az a telefonom maradt" - mesélte a színésznő.