Tévésorozatok, amelyektől végleg elbúcsúztunk 2020-ban

Odaát
Vágólapra másolva!
2020 az amerikai sorozatiparban is rendhagyó év volt, és a rajongókat akár el is szomoríthatta, hisz amellett, hogy remek új produkciókat üdvözölhettek, számos szériának búcsút kellett inteniük. Véget ért az Odaát, a Modern család, a Homeland, de ez még korántsem a teljes lista – tíz szériáról olvashat röviden, több produkciót pedig csak megemlítünk: a közös bennük, hogy legalább négy évadot megértek, és 2021-ben már nem lesznek képernyőn.
Vágólapra másolva!

Ray Donovan

Utolsó adás: január 19.
Évadok száma: 7

Ray Donovan Forrás: Showtime

A címszereplő (Liev Schreiber) afféle problémamegoldóként dolgozott, a Los Angeles-i elit illegális ügyletei után takarított igen hatékonyan – számára a gondok csak a családi életével kezdődtek, miután az apja (Jon Voight) szabadlábra került. A történetbe próbáltak új színt vinni – a hatodik évad már New Yorkban játszódott –, Schreiber pedig aztán a hangos rajongókra is számított, hogy elkészüljön a nyolcadik szezon is, erre azonban már nem került sor.

A zöld íjász

Utolsó adás: január 28.
Évadok száma: 8

Forrás: CW

A sorozatból 170 epizód készült, a rajongók viszont egy egész jelenségért hálásak lehetnek, amit a halálból visszatért, szuperhőssé vált milliárdos (Stephen Amell) figurája indított el. Az évek során A zöld íjász köré ugyanis egy egész univerzum épült, a DC Comics hőseit olyan sorozatokban is láthatjuk, mint a Flash – A Villám, a Supergirl, A holnap legendái, a Black Lightning vagy a Batwoman, illetve februárban jön a Superman & Lois című széria is.

Gyilkos elmék

Utolsó adás: február 19.
Évadok száma: 15

Forrás: CBS

Tizenöt évad, 325 rész után búcsúzott az FBI különleges egységét bemutató krimisorozat is, amely 2005-ben indult útjára: az első három szezonjában még Mandy Patinkin volt a főszereplő, az ő helyét aztán Joe Mantegna vette át. A széria két spin-offot is kapott, de azok kevésbé voltak sikeresek, a Gyilkos elmék – Alapos gyanú csak egy, a Gyilkos elmék: Túl minden határon pedig két évadot ért meg.

Hawaii Five-0

Utolsó adás: április 3.
Évadok száma: 10

Forrás: CBS

Itt Alex O'Loughlin, Scott Caan, Daniel Dae Kim és Grace Park alkották a Hawaii környéki bűnügyeket megoldó elit osztagot, de egyébként egy 1968-as sorozat újragondolásáról volt szó. Az eredetiből 279 rész készült, de a nézettséggel az új verziónál sem volt különösebb gond: az első évadot még átlag 11,26 millió amerikai nézte, de még a nyolcadikra is átlag 11 millióan voltak kíváncsiak – míg az utolsót 9,68 millióan követték.

Modern család

Utolsó adás: április 8.
Évadok száma: 11

Forrás: ABC

„Chris Lloyd és Steve Levitan a tévétörténet ikonikus vígjátéksorozatát alkották meg" – mondta a Modern család-ról az ABC elnöke, Karey Burke, amikor tavaly bejelentette, hogy a széria véget ér a tizenegyedik évaddal. Tény, hogy az áldokumentarista stílusban készült, Ed O'Neillt, Sofía Vergarát is felvonultató produkciónak igen nagy volt a hatása, több formabontó epizódja is volt, nem véletlenül nyert 22 Emmy-díjat az évek során.

Lapozzon, a következő oldalon folytatjuk!