Nem a Mandaloriant váltja a Boba Fett-sorozat

Boba Fett, Mandalorian
Vágólapra másolva!
Megnyugtató hír érkezett a Star Wars-sorozat kedvelőinek. Spoileresen folytatjuk.
Vágólapra másolva!

Elképedve láthatták a Mandalorian nézői a második évad utolsó részben, hogy felbukkan Luke Skywalker, sőt, Bib Fortuna is, aki semmivel nem lett szebb a Jedi visszatérben látott külsejéhez képest. A készítők a hosszú stáblista végére tettek ugyanis egy meglepetést, ebben Boba Fett (Temuera Morrison) és Fennec Shand (Ming-Na wen) támadást intéz Jabba egykori palotája ellen, a Tatuinon, higgadtan, komótosan lemészárolja a lomha őröket, likvidálja Fortunát, majd a fejvadász elégedetten elfoglalja a trónt, társa pedig italozni kezd. Ott ki is derült, hogy a Book of Boba Fett sorozat 2021 decemberében érkezik.

Lucasfilm

Sokan örültek persze a hírek, de sokan aggódtak, hogy ne a Mandaloriant váltsa le (logikus lett volna, hiszen Mando missziója nagyjából véget ért azzal, hogy Luke-nak átadta a kis jedipalánta Grogut.) A Mandalorian kreátora, Jon Favreau azonban tisztázta, hogy nem a harmadik évad helyett jön az új sorozat, hanem mellette.

Ilyen jelentős produkcióknál mindig kérdéses, hogy mennyire sikerült megtartani egy titkot – hogyhogy nem fecsegett senki előre Baby Yodáról vagy Luke-ról, amikor több tucat ember tudott ezekről a figurákról, hónapokkal az adásba kerülés előtt? Az ilyen titkokról itt olvashat hosszabban, a mostani megőrzése viszont nem volt könnyű. A producer elmondta, hogy minden szereplő neve hamarabb kiderült, mint szerették volna, de Luke-é nem, és egészen az adás előtti napokig izgultak, hogy az ikonikus figura feltűnése meglepetés maradjon millióknak.